2015. 12. 08.

Második fejezet

Sziasztok.
Kezdő blogoló vagyok.
Remélem tetszik a rész.
Kérlek mondjátok el a véleményeteket a blogról, hogy fejlődhessek.
Nagyon sajnálom hogy eddig tartott a rész megírása, de nagyon sokat agyaltam rajta.
Ha bármilyen helyesírási, nyelv hibát találtok kérlek jelezzétek, mert szeretnék fejlődni helyesírás terén.
Jó szórakozást!

------------------------Mivé lettem?--------------------

- Mi van már? -dörzsölgette a szemét anya. Elegem van!
- Talán az, hogy megint ki fognak dobni a munkahelyedről! Egyáltalán honnan van ennyi pénzed italra? - háborodtam fel.
- Mi a f*sz bajod van? Ráadásul, hogy beszélhetsz így az anyáddal? Addig meg ne nyavalyogj amíg tető van a fejed felett! - úgy éreztem az idegeim pattogni kezdtek.
- Amíg tető van! De ha így folytatod nem lesz! - idegeskedtem.
- Nyugodj meg. Lángvörös a helyed. Mintha paradicsomot látnék! - ez az anyám? Rá sem ismerek. Régen olyan kedves volt... De mióta elkezdtem a középiskolát ilyenné vált!
- Inkább keres munkát! Ne velem foglalkozz! - lettem egyre, és egyre idegesebb.
- Jó van már. Úgy is elélünk apád pénzéből. - majd visszadőlt az ágyra. Nem hiszem el! Ha itt maradok nem hiszem, hogy kibírnám, meg ne üssem anyát! Inkább kiszellőztetem a fejem. Szapora lépésekkel hagytam el a házat, majd elkezdtem filózni azon mi volt amíg otthon voltam.

- Amúgy mit értett anya az alatt, hogy " elélünk apád pénzéből "? - gondolkodtam hangosan. A következő pillanatban már azt a férfit láttam magam előtt, akit nemrég láttam. Mosolyog!
- Nem kell ezt eltűrnöd Hina! Megszabadítalak minden gondodtól. Nem fogsz emlékezni semmi rosszra. - mondta ezt a pár mondatot a fülemhez hajolva. Kirázott a hideg! Honnan tud ennyit ez az ember? Honnan tudja a nevem? Az ösztönöm azt súgja futnom kell! A lábaim remegnek! Futás! A következő pillanatban egy sikátorban ébredtem.
- Hol vagyok? Hol van az a férfi aki üldözött? Elűzi minden gondomat? Milyen gondokat? - fordult meg a fejemben egyszerre ezer kérdés. Semmire sem emlékszem, csak a férfira, és, hogy a nevem Asuhara Hina. Mi történt velem?
- Biztos eszembe jut ha körülnézek.- ezt gondoltam, bár irdatlan mennyiségű órának tűnt amíg járkáltam körbe-körbe.Kimerültem... Hol vagyok? Minden sarok olyan mintha ugyanaz lenne. Ráadásul nagyon éhes vagyok!
- Mi-mi ez? - kezdtem érezni a hasamban égető fájdalmat. Ahogy haladtam előre egyre jobban égett a testem. Mintha tűvel szúrnák át minden porcikám. Előre léptem egyet és a sarok másik oldalán észrevettem egy kislányt aki egymagában sír.
- Jól vagy kislány?
Ahogy feltettem ezt a kérdést rögtön megállt egy pillanatra a föld. A lábam remegni kezdett, a testem pedig ösztönösen közeledett felé. Akármennyire azt gondoltam nem kellene ezt tennem, az eszemet teljesen felülmúlta az éhség. Mire feleszméltem már a nyakán át szívtam a finom vérét.
- Édes... - mondtam, majd újra, és újra belemélyesztettem a fogam. Leírhatatlan mennyire jól esett... De várjunk! Mit csinálok? Épp most haraptam meg egy embert! Akkor miért könnyebbültem meg?
- Le kell állnom! - szajkóztam magamban ezt a mondatot újra, és újra.
- El kell innen tűnnöm! Jobb lesz ha... - szövegeltem magamnak hangosan. Egy kirakat előtt álltam, és a szemem sarkából észleltem valamit. Odapillantottam, és a kirakat üvegén át látni lehetett egy tükröt. Magam is megrémültem a panorámától. Ez vagyok én? Végignéztem az arcomon, ami vérben ázott. A fogaim között hatalmas agyarak virítottak. A földön pedig egy tágra nyílt szemekkel fekvő lány volt. Mintha kiszállt volna belőle a lélek. Én tettem ezt vele? Nem én soha nem tennék ilyesmit!

2015. 11. 05.

Első fejezet

Sziasztok.
Kezdő blogoló vagyok.
Remélem tetszik a rész.
Kérlek mondjátok el a véleményeteket a blogról, hogy fejlődhessek.
Ha bármilyen helyesírási, nyelv hibát találtok kérlek jelezzétek, mert szeretnék fejlődni helyesírás terén.
Jó szórakozást!

-------------------Jelenlegi felállás-----------------

- Hé Hina! Kelj már fel! - keltegetett Ayame.
- Mi van már? - dörzsöltem meg a szemem álmosan.
- Már csak öt perc és kezdődik az óra. Nem ártana kipakolnod!
- Öt perc múlva? - kérdeztem kétségbeesetten, majd elővettem a matek holmimat. Ki nem állhat a tanár, szóval érdemes jónak lennem ebből a tantárgyból. Csak érdemes lenne...
- Éljük túl - sóhajtottam hangosan. Kezdetét vette egy átlagos nap. Mire feleszméltem már vége is lett az óráknak. Mindenki indult haza, köztük én is.
- Hina! - hallottam a hátam mögött hogy Ayame szólít. De miért kell ordítani az istenit!
- Mi van? - kérdeztem unottan.
- Miért vagy ilyen kedvetlen?
- Nem kell elmondanom - lettem a mondat közben egyre szomorúbb. Az otthoni ügyeket nem kell belekevernem a középiskolába.
- Másoknak! De én Inoue Ayame vagyok. Asuhara Hina legjobb barátnője, és egyben a suli menő csaja - csillant meg Ayame szeme. Most komolyan... Értem hogy jól nézel ki Ayame meg minden, de belsőleg ugyanolyan vagy mint én.
- Soha nem fogom megérteni mire van ennyi önbizalmad... Belül ugyanaz vagy mint én.
- Neked is lehetne több! Mi olyan jelleműek vagyunk akik vezethetnek másokat! - csillant meg a szeme, és kacsintott egyet.
Na jó...
- Na mindegy... Hazamegyek - indultam meg. Nem időzhetek itt, amíg anya otthon degeszre issza magát! Ha így megy tovább nem tudom mit fogok csinálni...
- Mindig úgy sietsz haza! Miért nem jössz el velem ma valahova? - kérdezte mosolyogva.
- Bocsi, de ma... ma... ma az uncsijaimhoz megyek! - remélem elhiszi. Még ha akarnék sem mehetek veled Ayame. Így is alig tudunk megélni, nem hogy még költsek.
- Miért nem jössz velem soha? Olyan mintha valami kívülálló lennék az életedből! - durcáskodott.
- Nem vagy az, de miért nem mehetek haza? Egyáltalán neked hogy van ennyi időd?
- Mit csinálnék? A közép a barátnőkről, buliról és a hülyeségekről szól - kacsintott. Hogy jutottunk a hazaindulásból, addig hogy mit kell csinálni a középsuliban... Kész őrület Ayamével beszélgetni...
- Hagyjuk. Tudod nekem vannak gondjaim, és nincsenek szabad óráim, mert tanulnom is kell! - ja... Majd Ayame ebből bármit meg fog érteni. négyes, ötös tanuló...
- Komolyan ennyi idődet elveszi a tanulás? - értetlenkedett. Megmondtam... - Amúgy... - lett komolyabb hirtelen. Mi ez a komolyság? - Milyen gondjaid vannak? - láttam meg az aggodalmat arcán.
- Ne hidd már hogy egy depressziós nyanya vagyok! - illesztettem egy mosolyt az arcomra. - Csak nem mindenkinek megy olyan könnyen a tanulás mint neked - magyarázkodtam. Várjunk... Haza is kellene mennem! De nem hagyhatom csak úgy itt Ayamét. - Menjünk együtt haza, rendben? - mutogattam az ajtót.
- Igen! - örvendezett. Az út felénél elváltunk, mert lekanyarodtam. Ez el van intézve. Most jön anya...
- Megjöttem - köszöntem, és csuktam be az ajtót. Ezt követően anyára néztem, de csak három viszkit találtam az asztalon. Anya pedig az ágyon aludt. Ez így nem mehet tovább! - Anya kelj már fel! - keltegettem úgy ötödjére.

2015. 11. 01.

Bevezetés

Sziasztok. Köszönöm azt hogy elolvassátok ezt. Igazából csak szerettem volna ha a blog kezdése előtt elmondanátok a véleményeteket a alaptörténetről. Szóval írjátok meg alulra ha tetszik, ha nem, és mit változtatnátok rajta, tennétek hozzá.