Második fejezet

Sziasztok.

Kezdő blogoló vagyok.
Remélem tetszik a rész.
Kérlek mondjátok el a véleményeteket a blogról, hogy fejlődhessek.
Nagyon sajnálom hogy eddig tartott a rész megírása, de nagyon sokat agyaltam rajta.
Ha bármilyen helyesírási, nyelv hibát találtok kérlek jelezzétek, mert szeretnék fejlődni helyesírás terén.
Jó szórakozást!

------------------------Mivé lettem?--------------------

- Mi van már? -dörzsölgette a szemét anya. Elegem van!
- Talán az, hogy megint ki fognak dobni a munkahelyedről! Egyáltalán honnan van ennyi pénzed italra? - háborodtam fel.
- Mi a f*sz bajod van? Ráadásul, hogy beszélhetsz így az anyáddal? Addig meg ne nyavalyogj amíg tető van a fejed felett! - úgy éreztem az idegeim pattogni kezdtek.
- Amíg tető van! De ha így folytatod nem lesz! - idegeskedtem.
- Nyugodj meg. Lángvörös a helyed. Mintha paradicsomot látnék! - ez az anyám? Rá sem ismerek. Régen olyan kedves volt... De mióta elkezdtem a középiskolát ilyenné vált!
- Inkább keres munkát! Ne velem foglalkozz! - lettem egyre, és egyre idegesebb.
- Jó van már. Úgy is elélünk apád pénzéből. - majd visszadőlt az ágyra. Nem hiszem el! Ha itt maradok nem hiszem, hogy kibírnám, meg ne üssem anyát! Inkább kiszellőztetem a fejem. Szapora lépésekkel hagytam el a házat, majd elkezdtem filózni azon mi volt amíg otthon voltam.

- Amúgy mit értett anya az alatt, hogy " elélünk apád pénzéből "? - gondolkodtam hangosan. A következő pillanatban már azt a férfit láttam magam előtt, akit nemrég láttam. Mosolyog!
- Nem kell ezt eltűrnöd Hina! Megszabadítalak minden gondodtól. Nem fogsz emlékezni semmi rosszra. - mondta ezt a pár mondatot a fülemhez hajolva. Kirázott a hideg! Honnan tud ennyit ez az ember? Honnan tudja a nevem? Az ösztönöm azt súgja futnom kell! A lábaim remegnek! Futás! A következő pillanatban egy sikátorban ébredtem.
- Hol vagyok? Hol van az a férfi aki üldözött? Elűzi minden gondomat? Milyen gondokat? - fordult meg a fejemben egyszerre ezer kérdés. Semmire sem emlékszem, csak a férfira, és, hogy a nevem Asuhara Hina. Mi történt velem?
- Biztos eszembe jut ha körülnézek.- ezt gondoltam, bár irdatlan mennyiségű órának tűnt amíg járkáltam körbe-körbe.Kimerültem... Hol vagyok? Minden sarok olyan mintha ugyanaz lenne. Ráadásul nagyon éhes vagyok!

- Mi-mi ez? - kezdtem érezni a hasamban égető fájdalmat. Ahogy haladtam előre egyre jobban égett a testem. Mintha tűvel szúrnák át minden porcikám. Előre léptem egyet és a sarok másik oldalán észrevettem egy kislányt aki egymagában sír.
- Jól vagy kislány?
Ahogy feltettem ezt a kérdést rögtön megállt egy pillanatra a föld. A lábam remegni kezdett, a testem pedig ösztönösen közeledett felé. Akármennyire azt gondoltam nem kellene ezt tennem, az eszemet teljesen felülmúlta az éhség. Mire feleszméltem már a nyakán át szívtam a finom vérét.
- Édes... - mondtam, majd újra, és újra belemélyesztettem a fogam. Leírhatatlan mennyire jól esett... De várjunk! Mit csinálok? Épp most haraptam meg egy embert! Akkor miért könnyebbültem meg?
- Le kell állnom! - szajkóztam magamban ezt a mondatot újra, és újra.
- El kell innen tűnnöm! Jobb lesz ha... - szövegeltem magamnak hangosan. Egy kirakat előtt álltam, és a szemem sarkából észleltem valamit. Odapillantottam, és a kirakat üvegén át látni lehetett egy tükröt. Magam is megrémültem a panorámától. Ez vagyok én? Végignéztem az arcomon, ami vérben ázott. A fogaim között hatalmas agyarak virítottak. A földön pedig egy tágra nyílt szemekkel fekvő lány volt. Mintha kiszállt volna belőle a lélek. Én tettem ezt vele? Nem én soha nem tennék ilyesmit!